Elegem van már a sok elméleti tanácsból, azt akarom végre, hogy meg legyen csinálva!

Ezt a mondatot egyre többször hallom üzleti körökben. Hogy tele van a piac trénerekkel, tanácsadókkal, akik előadásokon, konferenciákon állnak elő megannyi könyvszagú javaslattal, ám az ügyfél nemhogy okosodna, hanem egyre bizonytalanabbá válik, összezavarodik, míg a végén már azt sem tudja, hogy hová nyúljon, mit csináljon, és persze eredmény, az nincs. 

Teljesen megértem, és ez nem a Te hibád!

Nekünk kellene arról gondoskodni, hogy biztonságban érezd magad, ne pedig bizonytalanná válj! Nekünk kellene Téged olyan helyzetbe hozni, hogy pontosan tudd, mit kell csinálnod és biztos kézzel nyúlj az eszközökhöz. Ezért megalkottam egy interaktív programot, amivel pontosan ezt tűztem ki célomul, de még mielőtt belecsapnánk a lecsóba, hadd mutassam meg, miért pont most rukkolok elő ezzel.

Van most egy rendkívüli helyzet!

Tökmindegy, hogy vírushelyzetnek vagy a világ átverésének hívjuk. Tökmindegy, hogy miben hiszel, hogy hordod-e a maszkot vagy sem, mert a társadalom egésze, talán pont e sokszínűség miatt továbbra is egy elhúzódó válsággal néz most szembe, aminek oka így együtt a vírus, a stressz, az egyes országok határozatai és a lakosság félelmei. Még itt lesz velünk egy jó ideig.

És egyfajta katalizátorként fog működni, akármit is csinálsz. Azok, akik jól meghúzzák a nadrágszíjat, és megpróbálnak egyfajta üzleti téli álmot aludni és átvészelni a helyzetet, azoknak idő kérdése, de katalizálva lesz a zuhanásuk, akik pedig mernek belevágni fejlesztésekbe, akik befektetnek, akik keresik a lehetőségeket, azok most sokszorosan járnak jól, hiszen nem csak önmagukhoz képest, hanem a téli álmot alvókhoz képest is hatványozott előnyre tehetnek szert.

Sok helyen lesz most igaz az „utolsókból lesznek az elsők” mondás. Mert soha nem volt nagyobb esély egy versenytárs megelőzésére, mint most.

Tudom, hogy sokakat megtépázott már most is ez az egész, tudom, hogy sokan fognak csődbe menni. Adja az ég, hogy feldolgozzák, és majd egyszer újra bele merjenek vágni. Ha Te még nem tartasz itt, ha még van Benned némi remény és motiváció, és vállalod, hogy ráteszel még egy lapáttal, akkor Hozzád szólok most.

Pontosan ezért raktam össze most ezt a nagyon különleges programot. És a pontosan az elején említett gondolat miatt állítottam úgy össze, hogy ne csak tanácsokkal gazdagodj, hanem közben csinálás is történjen, vagyis a meló el legyen végezve.

Mégpedig együtt! Végig ott leszek melletted!

Tudom, hogy most a vállalkozások vezetői fásultabbak, elfoglaltabbak és úgy érzik, semmire sincs idejük.

Ilyenkor a legkönnyebb magadnak bemagyarázni, hogy épp most erre nincs is szükséged, meg nincs időd ilyenekre, vagy akár a pénzre is foghatod, hogy most spórolni kell.

Tudom és látom, hogy a nadrágszíjat sokan húzzák most szorosabbra. De azt is tudom, hogy a spórolás nem tesz be a kasszába, a tartalékok elfogynak.

Ha a kevés festék miatt lassabban fested a falat, azzal nem úszod meg, hogy elfogyjon a festék, csupán elodázod a szembesülést. Minél előbb gondoskodsz az utánpótlásról, annál nagyobb biztonságban leszel.

Összeszedtem minden olyan eszközt, ami egy kisvállalkozásnak segíthet abban, hogy megtalálja azt a pénzt, ami kiesett, hogy megtaláld azokat a vásárlókat, akik pótolják a hiányt, vagy jó esetben hozzásegítenek a versenyelőnyhöz is.

Ezek többnyire kommunikációs eszközök, melyeknek a megtanulását nem lehet megspórolni, mert a többségük józan paraszti ésszel pont ellenkező hatást váltanak ki! Legtöbbször egy másik nézőpont az, ami elindíthat a jó irányban. 

Ki meri ezt így kijelenteni ?


Kreutz Zsolt, kommunikációs tréner

– Értékesítőként kezdtem, majd értékesítési vezetőként és ügyvezető igazgatóként dolgoztam.
– Több értékesítési csapat felállításában és képzésében részt vettem.
– 9 évig a reklámszakmában dolgoztam.
– Több újságban, magazinban publikáltam az értékesítésről, kommunikációról.
– Az Élet Iskolája c önfejlesztő kisregény írója vagyok.
– 2009. óta főként kommunikációs tréningeket tartok.
– Online kurzusaimon és nyílt tréningjeimen több ezren vettek részt.

Milyen programról van szó?

A CSINÁLJUK MEG! tréning egy rendhagyó online kurzus, ami interaktív módon működik és a gyakorlásra épül.

9 hónapon keresztül heti egy lecke fog érkezni feladatokkal, melyeket élesben csinálhatsz, vagyis akár másnap be is vetheted. Végigmegyünk az összes olyan kommunikációs módszeren, csatornán, amit a vállalkozásodban érdemes használnod, és szép apránként minden jelenleg hibás kommunikációs módszered, csatornád lecserélheted olyanokra, amelyek hatékonyan hozzák a bevételt.

★ Kommunikációs alapok, és a személyes kommunikáció
★ Kommunikáció nehéz emberekkel, reklamációkezelés és cégen belüli kommunikáció
★ Hideghívás és telefonos kommunikáció
★ Értékesítési kommunikáció személyesen vagy akármilyen online felületen
★ Kommunikáció egy csoport előtt vagy a kamerába egy videófelvételhez
★ Szövegírás, történetmesélés. 
★ E-mail kommunikáció és egy komplett kampány összeállítása
★ Mindezeknek a pszichológiai háttere és a valódi önfejlesztés fontossága

Természetesen az eredményre nem kell 9 hónapot várnod, hiszen ez idő alatt rengeteg dolgot megtanulsz, lecserélsz, megjavítasz, tehát az eredmények folyamatosan jelentkeznek majd, de 9 hónap múlva, ha végig velem tartasz, nagyon komoly változást kell tapasztalnod.

Hogyan működik?

1. A leckék

Hetente, azonos napokon fog érkezni egy lecke, melyben lesz elmélet, lesznek olyan háttér információk, melyektől megérted, hogy miért pont úgy működik a legjobban az adott módszer, lesznek példák, és minden leckében benne lesz majd

2. A feladat

amit azon a héten gyakorolhatsz.
Kétféle feladat érkezhet:
– Rutinszerző feladat, amire nem kell időt szánnod, hanem egy hétig csak alkalmaznod kell. Ha mondjuk az a lecke, hogy fogalmazz pozitívan, akkor ezt a mindennapi tevékenységeid közepette csinálhatod, és gyakorolhatod a munkahelyeden, a családoddal, a mekis felszolgálóval vagy a takarítónénivel.
– Megoldandó feladat, erre egy kis időt kell szánnod, ha például egy rosszul megírt szöveget kell az elmélet segítségével átírni ütősre. De ez sem tart majd tovább heti egy óránál, tehát bármilyen meglepetés érkezik is, meg fogod tudni csinálni.

3. Az e-mail konzultáció

Ha bármikor elakadsz, akkor a tréning ideje alatt korlátlanul kérdezhetsz tőlem.
Küldöd a kérdésed e-mailben és megy a válasz. Élj ezzel a lehetőséggel, mert óriási segítség a tanulásban.

4. A workshop

Minden egyes nagyobb téma után, a blokk végén feldobok egy időpontot, ahol az addig gyakorolt elemeket összegezzük egy workshop formájában. Ez persze nem kötelező, de ha van kérdésed, ha van, amit nem tökéletesen értesz, akkor egy online felületen létrehozok egy csoportot, és aki szeretne, az jöhet. Ha például ez a szövegírás végén van, akkor hozhatod a megírt szövegedet és megmutathatod a többieknek is és nekem is.
Ezek a workshopok teljesen ingyenesek, kivéve, ha a résztvevők egyöntetűen személyesen szeretnének találkozni, ekkor a terembérlet díját összedobjuk.

5. A coaching

Ha valaki szeretne személyes coachingot, tanácsadást, erre is adok lehetőséget a tréning ideje alatt, jelentős kedvezménnyel.

Tehát leckénként és témánként is lesz interaktivitás, lesz kommunikáció, amibe bele is kell tenned magad! 
De, ami a legfontosabb: az adott témához tartozó feladatot a modul végéig MEG IS CSINÁLJUK! Együtt!

CSINÁLJUK MEG! tréning – részvételi díj:

9 x 5.600 Ft (9 hónapon keresztül, havonta fizetve, szeptembertől-májusig)

Ha szeretnéd, egy összegben is fizetheted a tréninget, így a részvételi díjad:

45.000 Ft (egy összegben a tréning kezdete előtt.)

A részvételi díj mindkét esetben alanyi adómentes, tehát nincs + áfa

Kezdés: 2020. szeptember 14., vagyis aznap este érkezik majd az első lecke.

Mi fog történni jelentkezés után?

A CSINÁLJUK MEG! tréningre való jelentkezés után díjbekérőt küldünk Neked a választott fizetési mód szerinti összegről, melyet a megadott számlaszámra tudsz majd elutalni. A tréninggel kapcsolatos minden fontos tudnivalót megtalálod majd az első leckében. Jelentkezéskor figyelmesen töltsd ki az adataidat, klikkeld be, hogy „nem vagy robot” és fogadd el a feltételeket.

Fontos! Ez most kemény lesz. Figyeld az érzéseidet!

Valószínűleg mostanra megemelkedett Benned az adrenalin. Egyrészt az izgatottságtól, hogy megtaláltad a megoldást, és a vállalkozásodat magasabb szintre emelheted, másrészt a frász jött Rád, mert a változás sokakban félelmet kelt, és az emberek többsége ilyenkor megfutamodik, és így elesik egy csomó jó dologtól.  

De vigyázz!

Ha elindult Benned ez a félelmetes borzongás, akkor biztos lehetsz benne, hogy ezzel most dolgod van. Ez a jel számodra, hogy jó úton jársz.


9 hónap múlva koccintunk a sikereidre!

Szóval, ha szeretnéd végre biztonságban tudni, és hatékonyabbá tenni a vállalkozásod, akkor csak egyszerűen NYOMD  MEG ezt a GOMBOT!