Egész felnőtt életem a kommunikációról szólt.

Talán nem véletlen. Valahol mélyen mindig is tudtam, hogy dolgom van vele. Ha ismertél volna régről, Te is egyből tudtad volna. Pocsék voltam benne. És rettegtem tőle. Aztán elkezdtem megbarátkozni vele.

Telekommunikáció, értékesítési kommunikáció, marketingkommunikáció, reklámkommunikáció, nyilvános beszéd tréningek, coaching.

Maslow azt mondja:

Ha valakinek kalapács van a kezében, akkor hajlamos mindent szögnek nézni.

Hát, igen. Az én kalapácsom a kommunikáció.

És igen fanatikusan azt gondolom, minden probléma forrása, ha nem kommunikálunk eleget, vagy elég jól. És azt is gondolom, hogy a kialakult problémák orvoslása is csak helyes kommunikációval lehetséges.

Látod, egy ilyen nyúlfarknyi szövegben máris nyolcszor írtam le a kommunikáció szót. Na, tessék. Kilenc. Mielőtt elhatalmasodna rajtam a fanatizmus hadd menjek vissza egy kicsit az időben.

2003-ban járunk. Ekkor indult a tréneri pályafutásom, és ebben az évben döntöttem úgy, hogy indítok egy blogot. Ugyan ekkor még nem volt ez igazi blog, csak egyszerű formázatlan leveleket küldtem sok ezer embernek, melynek elég hamar komoly népszerűsége lett, csodálatos kis csoportok alakultak ki és nagyon jókat beszélgettünk.

2007-ben aztán hivatalosan is bloggá szerveződött a Hétfői Zsengék, mely 2014-ig húzta, ekkor már csökkenő létszámmal, mert ekkorra a közösségi média bekebelezte az olvasótábor nagy részét, és az eredeti létszám töredéke olvasgatta szösszeneteimet.

Azóta rengeteg dolog történt. Nem akarom a dolgot negatívan látni és láttatni, de tény, hogy azóta hihetetlen fejlődésen ment keresztül a tech-ipar. Az elmúlt évek alatt lecsökkent, majd újra megnőtt a telefonok mérete, és brutál számítógépek lapulnak bennük.

Folyamatos pittyegések és vibrálások jelzik, hogy “kommunikálunk”. Ha felszállok egy villamosra, az emberek túlnyomó többsége a tenyerébe bámul, és “kommunikál”. Kerüljük a valódi kapcsolatokat, kerüljük más emberekkel a kontaktust. Már vásároltam úgy boltban, hogy az eladó fel sem nézett a tenyeréből, miközben “kiszolgált” engem.

Az emberek én-ideje is komoly veszélyben van, mert a természet lágy ölén sétálva, vagy étkezés közben, sőt még a mosdóban is a kütyüinkkel együtt tesszük a dolgunkat.

Nem is olyan rég, ha egy ajánlatot akartam küldeni egy cégnek, megírtam wordben, kinyomtattam, beborítékoltam, elbattyogtam a postára, bélyeget ragasztottam rá, és feladtam. Pár nap múlva pedig felhívtam a céget, hogy megkapta-e. Ma ez egy gombnyomás alatt ott van.

Mégis, azok az eszközök, amik ezt a rengeteg időt megspórolják nekünk, el is választanak minket azoktól az emberektől, akik szintén a kütyüikkel élnek szimbiózisban.

Ez az írás nem elrémisztésképp született meg. Épp ellenkezőleg! 2014-ben engedtem el a Hétfői Zsengéket, és már nagyon hiányzott az írás. Úgyhogy ismét beizzítom a harci tollamat, és időnként majd szólok Hozzád!

Kommunikáció-fanatikus vagyok, de ha úgy jobban tetszik: kommunikáció-fan. Ez a blog, és ez az oldal azért született meg, mert hiszek abban, hogy a fentiek ellenére rengeteg emberben él a vágy, hogy hús-vér emberekkel legyenek együtt. Hogy öleljenek, nevessenek, beszélgessenek, és szeressenek. Kapcsolódjanak egymáshoz és jó ügyeket szolgáljanak.

Hogy a saját történeteiket megosszák másokkal, és életben tartsák, megmutassák a világ igazi arcát. Akik az eszközöket is arra használják, hogy minél igazibb legyen a világ, és nem engedik, hogy az eszközök használják őket.

Én ebben hiszek! És pontosan erről fog szólni ez az oldal és ez a blog.

Kreutz Zsolt

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák