Amikor az okosteló visszanyal.

Mai napig emlékszem az otthoni vezetékes (no persze, akkor még ezt az előtagot nem használtuk) telefonszámunkra. Pedig 10 éves voltam akkor. Emlékszem nagymamám telefonszámára is. Sőt édesapám összes autójának rendszámára is. Ma egyedül a saját telefonszámomat tudom fejből.

Ha nem vagy rákényszerítve, nem használod az agyad.

Akkor kezdtem elfelejteni a telefonszámokat, amikor az első mobiltelefonomat megvettem, és a számokat az jegyezte meg helyettem. A technikai eszközöknek óriási hatása van a mindennapi életünkre, és valószínűleg észre sem vesszük.

Fontos!

Sok cikket, tanulmányt elolvastam, és én magam is tanulmányozom a kommunikációt, de ez a cikk csupán a saját véleményem, a személyes gondolataim, kérlek, kezeld ennek megfelelően.

25 éve, ha volt egy találkozóm, akkor alaposan felkészültem. Megnéztem, hová kell eljutnom, és igyekeztem pontosan odaérni. Ez utóbbira persze most is törekszem, de ha bármi közbejön, akkor bekapcsolom a GPS-t vagy felhívom az autóból az illetőt és útbaigazítást kérek.

Ha elmegyek vásárolni, akkor nem kell alaposan megtervezni a vásárlási listát, mert legfeljebb hazaszólok, és megkérdezem, van-e otthon tej vagy paradicsom.

Ha bármilyen anyagot kell elkészítenem, nem kell beiktatnom egy utat a Széchenyi könyvtárba vagy egy intézmény archívumába, mert a gugli barátunk egy klikkre van tőlem és bármikor tud segíteni.

Ezek a dolgok persze még korántsem olyan hatású változások, mint az, amit az abc végén lévő generációk élnek meg, ráadásul Ők már ebbe születtek bele.

Bármilyen problémával kerülnek szembe, tizedmásodpercek alatt a tenyerükből olvassák ki a megoldást. Illetve a tenyerükben lévő eszközről. Nekik a kommunikáció legfőbb formája a chatelés. És semmi kivetnivalót nem találnak abban hogy ha ketten beülnek a mekibe, és két hari közben mindketten másik két emberrel beszélgetnek, akik szintén a tenyerükbe válaszolnak.

Megfigyelhető, hogy az őket érő ingerek sokkal durvább multitaskingre kényszeríti őket, mint mondjuk 10 éve egy hasonló korú egyedet. És, mivel az érzelmeket emotikonok dekódolásával “tanulják” meg, ezért a mimikát már nem tudják ugyanolyan jól olvasni, mint a szüleik.

A szemkontaktust is sokkal jobban kerülik, mert az általuk preferált kommunikáció közben többnyire nincs rá szükségük. Természetesen nem feltétlenül kell mindenre követ hajigálni, hiszen, mint mindennek, ennek is vannak előnyei és hátrányai, de haladjunk tovább.

Coachingok és beszélgetések közepette is sokszor ébredek rá egy érdekes jelenségre.

Az önbecsüléshiány egyre inkább társadalmi tünet.

Rengeteg fiatal nő tartja magát kövérnek, csúnyának, mert a televízióban, magazinokban agyonsminkelt és szétretusált tinédzsermodellekhez méri magát.

Rengeteg egyedülálló nézi fájdalmas szívvel a tengerparton szelfiző párokat és tartja magát lúzernek, hogy míg mások kellemes anyagi háttérrel, boldogságban fürdőznek, addig nekik a magányos borozás jut esténként. És aki ezektől a képektől legszívesebben falhoz vágná a tablettjét, az nem gondolja végig, hogy a facebook egy hazug kirakat. Egy ráncos világ agyonfotosoppolt verziója.

Vajon miért nincsenek a közösségi oldalakon olyan képek, amikor valaki csipás szemmel, szakadt pólóban a száraz kalácsot mártogatja a 3 in 1 kávéjába, mert még ahhoz is lusta volt, hogy lemenjen a sarki fűszereshez friss péksüteményért?

Miért csak akkor készül a kajáról fotó, amikor olyan gyönyörű a látvány, mint a 17 éves modell, aki a szemránckrémet reklámozza?

Miért gondolja bárki, hogy ha beszáll ebbe a közösségi játékba, elkészítve a saját ékszerdobozzá torzított kirakatát, begyűjti rá a lájkokat, mint szeretet- és elismerésmorzsákat, akkor majd emelkedik tőle az önbecsülése, az életkedve. Hát nem fog. A nézők viszont még frusztráltabbak lesznek… Ördögi kör. És most lendülnék bele igazán, hogy milyen feszültségeket kelt még ez a virtuális cirkusz azokban, akiknek amúgy is pengeélen táncol a magabiztossága, de inkább abbahagyom.

Beszéljünk a betegség és a tünetek helyett inkább a terápiáról!

Ha tudod magadról, hogy ezek az impulzusok kizökkentenek a nyugalmadból, akkor drasztikusan csökkentsd a virtuális életet és legyél többet a valóságban. A jelenben. Szellőztesd ki a fejed egy erdei sétával. Találkozz valódi, élő, hús-vér emberekkel.

Természetesen a műszaki kütyüket, a közösségi médiát is tudod egészségesen használni. Rengeteg olyan dolgot láttam már, ami segített nélkülöző embereken, vagy felhívta a figyelmet egy káros dologra, lehet ezt jól csinálni. Lehet arra használni, hogy összehozzon embereket, társaságokat. De maradjon meg az igazi jelen életed.

Növeld azoknak az élményeknek a számát, amelyek valódiak. Ne a közösségi oldalakon nézd a naplementés képeket, hanem nézd az “élő műsort”.

Hívd el a barátaidat is, hidd el, ők is örülni fognak, mert most talán épp ők is otthon frusztrálják magukat a saját okostelefonjukat simogatva.

Kapcsolódj emberekkel, beszélgess velük sokat és nézz a szemükbe.

Nevessetek, sírjatok, öleljetek és éljetek.

És ha ez megvan, akkor már egy szelfi is belefér.

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

2018-01-14T11:22:17+00:00 2018. január 14.|facebook|22 hozzászólás

22 hozzászólás 3>

  1. Mónika január 14, 2018 at 1:35 du. - válasz

    Hát ezek nekem is ismétlődően megfordulnak a fejemben. Anyuval pont erről beszéltünk egyik nap, hogy meg tudtunk beszélni randikat, utazást nagymamához (okos)teli nélkül. Leveleztünk a vidéki rokonokkal. 🙂 Képeslapokat kaptunk. Én szerettem! Persze s kommunikáció eme formájának is rengeteg.előnye van… de tényleg. Nekem kicsit hiányzik a régi. <3 köszönöm! Örülök, hogy újra olvashattalak.

    • Kreutz Zsolt január 14, 2018 at 2:13 du. - válasz

      Szia!
      De jó, hogy ismét itt! 🙂
      És miért ne csempészhetnénk vissza a régi dolgokat. Én nemrég vásároltam 10 képeslapot.
      Csodásat Neked!

  2. Éva január 14, 2018 at 6:37 du. - válasz

    Kaptam a Szájjal lábbal festők-től egy csomag téli képeslapot. Az 7 éves unokámat érdekelni kezdte ebben az évben, hogy mit hoz a postás a postaládába a számlaleveleken kívül, és lányom elmagyarázta neki, hogy régen leveleztek az emberek egymással, és a postás hozta a leveleket, képeslapokat. Unokám szeretett volna képeslapot kapni, ezért feladtam neki a festők képeslapját. Nagy volt a boldogság, mikor a postaládából az ő nevére szóló képeslapot vettek ki.

    A másik lányom pedig gyorsabban beüti valakinek a telefonszámát, minthogy előkeresse a névjegyzékből az illető nevét 🙂
    (Én viszont már a régi memóriám helyett a névjegyzéket használom)

    • Kreutz Zsolt január 14, 2018 at 7:10 du. - válasz

      Szia Éva,
      Téged is jó itt látni. 🙂
      Ez meg milyen jópofa, és milyen jó, hogy boldogság Neki egy képeslap!
      Köszönöm a történetet!

  3. dr. Kurcz Mihály január 14, 2018 at 6:59 du. - válasz

    Kedves Zsolt!
    A “Hétfői Zsengék” óta a “partnered” vagyok. Az elmúlt 86 év alatt rengeteg tapasztalatot szereztem. Az “átkosban” 3 év Moszkva; 2×1és1/2 év USA; 1/2 év Heidelberg, ezen kívül bejártam a világot Sidney-től Kyoton keresztül Los Angeles-ig. Mindez a Hazámnak egy fillérjébe sem került, mivel tudásom okán meghívott vendég előadó, konferenciavezető stb. voltam.
    Mindezt azért írtam le, hogy van alapja hozzászólásomnak. Mintha a saját véleményemet olvasnám az általad leírtakban. DE! A “cost – benefit” elve alapján több a haszon, mint a kár! Anyagiakban! Ugyanakkor elembertelenedik a világunk. Soha ennyi válás, szülők nélküli gyerek. “Annyit érsz amennyid van!” Soha ekkora korrupció! Ha nincs pénzed dögölj meg! Hiányzik a szolidaritás!
    Sürget a “robotod”, be kell fejeznem. Mihály

    • Kreutz Zsolt január 14, 2018 at 7:39 du. - válasz

      Mihály “bátyám”, nem ecsetelem, mert úgyis tudod, hogy mennyire tisztellek és tisztelem, amit eddig bejártál.
      Igen, egyetértek minden soroddal. De!
      Idealizmusom okán azt gondolom, hogy harmónia van, és legalább annyian vagyunk, akik javítani akarunk, mint amennyien eltolják.
      Úgyhogy tegyünk! 🙂

  4. Éva január 14, 2018 at 7:30 du. - válasz

    Kedves Zsolt!
    Örülök, hogy újból színes gondolataiddal, felvetett témákkal gazdagítod napjainkat.
    Köszönöm!!!!
    Ünnepek alkalmából mindig írok képeslapot, írás közben felelevenednek a régi emlékek, örömteli pillanatok.
    Hálásan köszönöm, hogy ismét Itt vagy!

    • Kreutz Zsolt január 14, 2018 at 8:05 du. - válasz

      Szia Éva!
      Én is köszöntelek ismét!
      Jó újra együtt! 🙂

  5. Zsolt január 14, 2018 at 7:40 du. - válasz

    Nagyon igazak a gondolatok, manapság egyre kevésbé használják az emberek az agyukat és ennek megfelelően a kommunikáció is háttérbe szorul az életükben. Mert ott van arra a cset, az üzenőfal, az email.
    Könnyebb, gyorsabb és egyszerűbb elküldeni egy képet vagy egy szöveget valakinek, mint találkozni és beszélgetni Vele.
    Megszűntek szinte mindenhol a levelezések, amiket az idősebbek még postai formában űztek, hosszan megírva a gondolatokat, majd postára adva, a címzett néhány nap múlva válaszolt, elküldte azt. Az az érzés, hogy valaki levelet kap, már szinte megszűnt.
    A mobiltelefon elpusztította a találkozások pontosságát és a megbeszélt időpontok jelentőségét.
    Szóval változtak a kommunikációk, de jól esik néha visszatérni egy kicsit az alapokhoz és személyesen találkozni másokkal…

    • Kreutz Zsolt január 15, 2018 at 9:38 de. - válasz

      Szia Zsolt!
      Igen, ez a fontos. Ne csak észrevegyük a rossz irányokat, hanem tereljük vissza a jó irányba. Levelezzünk, kommunikáljunk. Adjunk figyelmet, időt másoknak! 🙂

  6. Takó Zsuzsa január 14, 2018 at 8:31 du. - válasz

    Szia, de látod ezt is szívesen megosztottam a facebookon, talán máshoz is eljut. Nekem a bevásárlólistán akadt meg a szemem, én bizony cetlire irom amit a hutore teszek egy mágnessel…és itt eszembe is jutott hogy milyen jó hogy nem lehet az okostelefont a hutore tenni 🙂 igaz mar volt h telefonba irtam a listat, de valahogy inkabb kézel es papirra legtöbbször…az az igazi még számomra. Jó irás volt, köszönöm hogy olvashattam. Igyekeztem az ékezeteket pótolni, ha még maradt benne helyesírási hiba azért elnézést kérek 🙂

    • Kreutz Zsolt január 14, 2018 at 9:02 du. - válasz

      Szia Zsuzsa!
      Köszönöm a megosztást! 🙂
      Na, látod, ez is belekerülhetett volna a cikkbe, az ékezet nélküli üzenetek, ez is korunk új vívmánya. Meg a szupcsi vok. 😉

  7. Edina01 január 14, 2018 at 9:33 du. - válasz

    Kedves Zsolt ! Soha jobbkor nem jött volna a leveled, mint most.Én kb.2 éve nagyon elgondolkoztam azon, hogy mit lehetne tenni azért, hogy a virtuális és a valós élet között legalább az egyensúly létrejöjjön, mert a Fb-on történő ismerkedés akármilyen hasznos és kellemes, mégis az egy űr az emberben,nem pótolja a légkörbe küldött üzeneteket a személyes kapcsolat megléte.Egyetlen embert találtam,aki teljesen megismert, mert hasonló életkörülményeink voltak,mindketten esti főiskolán ugyanazt tanultuk és mindketten hosszú éveken át tanultunk és mindketten szakmai megbecsülésben volt részünk.A lelki barátság rövid időn belül kialakult,aztán a hölgy megismerkedett egy hozzá való társsal és már nincs ideje velem lelkizni Most ez azért hátrányos, mert 28 évi özvegység alatt vagy 20 éve begyűjtöttem ismerősöket, akiket akár az otthonomban is családtagként kezeltem, minden szabad időmet velük töltöttem, sehova nem mentem, lassan a régi barátaimat sem látogattam, annyira népes társaságot szerveztem ide a lakásomba, hogy az nem is hagyott még az olvasásra sem időt,inkább társalgással ment el az idő.Amikor sorra meghaltak a barátok,még a temetésükre sem tudtam elmenni, olyan váratlanul történt, és így azokat szépnek, fiatalnak őriztem meg az emlékeimben, az itthoni társaság lefoglalt,persze azért is, mert én voltam a vendéglátó, a központi anya,aki a nehéz sorsú embereket felkarolta,patronálta belső, lelkiismereti parancsra, már a rokonokat sem látogattam, amit eléggé furcsálltak, hogy roma barátnőm lett, hajléktalan ismerős testvérem lett / 2 lakásmaffia áldozta !/,aztán egy szellemileg gyenge képességű fiatal lány, aki 8 betűt nem tudott kiejteni, ezért ha gyorsan beszélt senki nem értette,depressziós is volt, öngyilkos akart lenni, mert elképzelései kudarcot vallottak, őt meg vigasztalni kellett, a lelkét naponta karban tartani, hát nagy meglepetés volt a rokonoknak,amikor ők jöttek látogatóba és nagy ember csoport vett körül: más volt telefonon és virtuálisan bemutatni ezeket az új családtagokat és más volt nekik élőben látni, nos ez a különbség a való világ és az elképzelt világ között.Ezek hajótörött emberek voltak, bár szép ruhát szereztem nekik, az arcuk elárulta a korábbi szenvedésüket, lelkileg megtört személyek voltak.Gratuláltak nekem a rokonaim, hogy milyen nagy türelmem volt a hadarós lányhoz, a roma barátnőhöz,a hajléktalan férfiakhoz, hiszen tudták, hogy 3 diplomám van, 3 millió értékű könyvem, komoly szakmám, óriási érdeklődésem és ennek ellenére félre téve minden hobbit,ezekkel a bajba jutott emberekkel vettem magam körül, és egy nagy családot alakítottam ki velük.Most jön a lényeg: ösztönösen oldottam meg, hogy legyen társaságom,mert én egy nagyon nagy család közepén éltem és a kollktivát is mindig kedveltem, sőt szerettem és engem is szerettek és tiszteltek, ezért nem tudtam mire vélni, hogy anyám után egy évre rá a férjem meghalt, majd rá 5 évre kis húgom is meghalt, nos ezek a kedvenc lelki társaim voltak és helyettük barátságból kiindulva új családtagokat fogadtam be, egészen mások voltak, mint ahol gyermekkorom óta éltem, sokszor ledöbbentem, hogy mennyire mások, mint az eredeti családom és baráti köröm, ám mégis sokat számított, hogy körülöttem voltak, tehát a valós közösség sokkal tartalmasabb,virtuális kapcsolat csak felszínes, abból nem sokat lehet tanulni,ott az érzelem nem ad minőségi életet.Most, hogy már egy éve az utolsó mohikán is meghalt váratlanul / az egyik lakásmaffia áldozata !/,már csak egy van mellettem, így nagyon hiányzik mind,akit elvesztettem.Sokszor olvasok vallásos és ezoterikus könyveket, sokat meditálok, ilyenkor rájuk is emlékezem, pláne arra, akivel 20 éven át barátkoztam, és amikor lelki társ hiányom van, mindig eszembe jut a Mennyei prófécia tanítása: nem szabad szomorkodni, mert mindig jön egy másik személy, aki üzenetet hoz és lehetővé teszi a további fejlődésünket, és energiát cserélünk.Információ=szív csere, na és ugye milyen az élet? Össze barátkoztam személyesen szakmai úton egy ezoterikus érdeklődésű hölggyel és lássunk csodát már telefonon is értjük egymás gondolatát, szellemileg fejlődünk a gondolatok cseréje által és így ő fogja pótolni az elvesztett barátaimat, már ez az év is nagyon jól kezdődött, hogy ismerjük egymás értékeit, és spirituálisan elősegítjük egymás fejlődését, semmi sem véletlen, pont ilyen társra vágytam,akivel közös tanulási folyamatban tudok együtt haladni, ráadásul azonos szinten vagyunk,mert az ő kislánya megtanulta a távolba látást is, felfedezi a betegségeket és gyógyítja.Az élet törvénye a hit törvénye, mindig akkor kapunk ajándékot és olyan jót, szépet, amire megértünk,és tudjuk értékelni/aki elindított az agykontroll tanulása és az ezoterikus tanulás felé, az a barátnőm is meghalt 4 éve rákban igen hirtelen, majd a többi intelligens barátnő is/baleset, operáció,stb../ eltávozott, és amikor a lélek ezt fájdalmasan éli meg, egyszer csak jön a megoldás, egy egészen más típusú ember, de lelkes ő is,élet igenló,jó lelkű és még a cél is közös, hát ezt nem lehet másképpen felfogni, mint az élet ajándékát, egy nagy kincs, emberi közösséget jelent,közös sors..

    • Kreutz Zsolt január 15, 2018 at 9:44 de. - válasz

      Huhhhhh, Edina. Végigolvastam! 🙂
      Szép napot Neked!

  8. Frank Feri január 15, 2018 at 6:43 de. - válasz

    Minden gondolatoddal egyetértek. Megtoldom még az ékezet nélküli észrevételt a rövidítésekkel Hogy helyett”h”, vagyok helyett “vok”, stb.
    Olvasom Gárdonyit. Az Egri csillagokon kívül is nagyon sok érdekeset írt. A nyelvezete pedig élvezetes. És ugyanígy olvasom Jókait, Mikszáthot, Móriczot és még sok más írót, költőt. Ez például az előnyös oldala a virtuális világnak, mert ezeket a műveket most a neten olvasom, az elektronikus könyvtárban.
    A baj az, ha már függővé válunk a kütyüktől és ez ma már sajnos nem távoli jövő, hanem a mindennapi élet.

    • Kreutz Zsolt január 15, 2018 at 9:46 de. - válasz

      Szia Feri!
      De jó, hogy Te is itt vagy! 🙂
      Igen, az olvasás ráadásul agyunkat is karban tartja és a szókincsünket is növeli. 🙂
      Szép hetet!

  9. Éva január 15, 2018 at 2:01 du. - válasz

    Úgy gondolom, hogy az okos telefon attól okos, ahogyan használjuk, vagyis nekünk kell okosnak, józannak, értelmesebbnek lenni, nekünk kell uralni az eszközt, és nem az eszköznek minket.
    Én jó dolognak tartom a mobilt is, és a facebookot, internetet is, hiszen sok információt tartalmaznak, tárolnak az agyunk helyett, ezáltal több hely marad a sugallatok, intuíciók, ötletek észrevételére, átgondolására, kreatív kibontására.
    Szerintem sosem a technikával van a gond, hanem az emberrel. Ráadásul a fejlődés nem áll meg, gyors, és egyre gyorsul, amit célszerű követni, ha nem akarunk leszakadni, peremre kerülni, kiszolgáltatottá válni. Azt hiszem Oszkó Pétertől olvastam egy nagyon jó cikket, amiben ennek menetét felvázolja. Ha hozzá teszem Popper Péter gondolatait, ami szerint nem lassulnunk kell, hanem lépést tartani, de ehhez belső egyensúly kell, belső nyugalom.
    Én technika mániás vagyok, imádok az újdonságokkal ismerkedni, használni azt, de ennek is van határa. A kulcsszó a mérték. A helyes mérték.
    Én pl. nem kapcsolom be addig a számítógépet, amíg dolgom van, megnézem a fotót, amit a lányom küld mobilon, de ha ráérős a válasz, akkor csak a dolgaim elvégzése után reagálok, mert rengeteg időt elvesz a mobilon, laptopon való pötyögés, és szétcsúszik az egész nap.

    • Kreutz Zsolt január 15, 2018 at 10:33 du. - válasz

      Egyetértek, Éva. 🙂
      Nem az eszköz a hibás.
      De valóban önmérséklet, tudatosság kell a helyes használathoz. 🙂

  10. Koczuba Valéria Ilona /Valo/ január 16, 2018 at 6:07 du. - válasz

    Hali Zsolt!
    Bizonyára nem emlékszel már arra, hogy nekem a jelenlegi eü.-i állapotomat a PC segítette elő. Nekem, aki aktív koromban annyira hárítottam , amennyire csak lehetett. Mindent elkövettem, hogy ne kelljen a gép elé ülni.
    Aztán mást “dobott” a gép.
    Itt ahol élek a gyártelepen, nem igazán alkalmasak az emberek a társasági életre.Marad a PC. Természetesen addig nem ülök a géphez, ameddig munkám van.
    Okos telefonom is csak alig 2 éve van, azért, mert a régi nyomógombos megunta velem az együttműködést. Arra gondoltam, talán még meg tudom tanulni, de később már nem biztos. Nagyon szeretem, bár nem tudok mindent használni rajta. Amikor megvettem sokat olvastam a ply könyveket. Persze annak könyv vásárlás lett a vége. Szeretek papír könyvet is olvasni.
    A telefon szerintem jó dolog, de én pl. nem használom közlekedési eszközön, várakozás közben sehol.Nekem azt jelenti, az egy intim kommunikáció két ember között.Senkire nem tartozik, mit beszél két ismeretlen ember.

    Örülök, hogy ismét itt vagy.
    Szép napot.
    Valo

    • Kreutz Zsolt január 16, 2018 at 7:12 du. - válasz

      Szia Valo!
      Emlékszem. Örülök, hogy Te is itt vagy! 🙂
      Szép estét!
      Zsolt

  11. Mihály január 17, 2018 at 12:48 du. - válasz

    Zsolti!
    Milyen jó, hogy lehetőséget adtál sokunknak, hogy a belénk szorult mondanivalót leírjuk, megkönnyebbüljünk. Más, mások is tud(nak) már róla és nem akárki!!!
    Csak azt nem tudom, hogy mire marad még időd és miből élsz?
    Csodálatos napot
    Mihály

    • Kreutz Zsolt január 17, 2018 at 1:46 du. - válasz

      Kedves Mihály!
      Az írás és ez a kis közösség szívemnek kedves, ezért erre találok időt. 🙂
      Abból élek, hogy aki nem csak kibeszélni akarja ezeket a dolgokat, hanem meg is akarja oldani a problémáit, annak segítek benne. 🙂
      Neked is csodásat!
      Zsolt

Szólj hozzá

Ez a honlap cookie-kat használ, hogy kényelmesebbé tegye a böngészést. A honlap további használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás